Barion Pixel

Látogatható magánkertek

Csodás Kertem Magánarborétum

Kaposvár

Androsovits PetronellaA kert Somogy megyében, Kaposváron található. Nadrágszíjtelek, 20 méterrel indul, és hátrafelé keskenyedik, 300 méter hosszú, és nagyjából 4,5 ezer négyzetméter. A talaja agyagos, mellette szántóföldek helyezkednek el, így a szélnek kitett terület.

A magánarborétum magalkotója – Adrosovits Petronella – 2000-ben költözött ide családjával, és nulláról kezdte el kialakítani a kertet nulla kertészeti tudással. A kert tanította meg türelemre, a növények és a természet iránti tiszteletre, és ahogy beleszeretett a kertészkedésbe, úgy tanult meg egyre többet a növényekről – a latin neveken túl, a növények igényeit, és mellette természetesen a saját kertje adottságait is.

Jelenleg több, mint 600 különböző fásszárú van a kertbe ültetve, összességében pedig több ezer növény. Gyűjteményes kert, magnóliák (pl. Magnolia x wieseneri Aashild Kalleberg), 150 különböző rózsa, 100 különböző fenyő (köztük ritkaságok is, mint pl. Pinus luchuensis), több mint 70 japán és egyéb juhar (köztük csíkos törzsű juharok), hortenziák (köztük Hydrangea heteromalla), bangiták (pl. Viburnum setigerum, Viburnum furcatum), japán és virágzó somok (többek között Cornus Eddie’s White Wonder), és sok egyéb különlegesség.

Minden évszaknak, minden hónapnak megvan a különleges szépsége, bár kétségtelen, hogy a május és a június a csúcspont a rózsák miatt, ugyanakkor tavasszal a virágzó magnóliák, somok és bangiták, ősszel a rengeteg szín, télen pedig a fenyők és egyéb örökzöldek miatt látványos a kert.

Mindamellett, hogy egyedülálló fásszárú gyűjtemény van a kertben, mindez ökológiailag fenntartható módon van kezelve. A kertben nincs kiépített öntözőberendezés, és csak az újonnan ültetett növények vannak öntözve. A talaj takarását legnagyobb mértékben növények segítik, köztük önvető egynyáriak is (pl. borzaskata), de szinte a kezdetektől az ágyásokban helyben történik a komposztálás – minden levágott évelő, az összes lehullott lomb marad a helyén. A kert tulajdonosa az ökológiai fenntarthatóság fontosságát oly mértékben tartja szem előtt, hogy 2023-ban meghirdette az első Fenntartható kertek versenyt, ami azóta is folytatódik.

Petronella a kertlátogatások alkalmával megismerteti az általa képviselt szemlélettel a látogatókat, így a gyakorlatban is láthatják, hogyan működik mindaz, amiről az internetes blogjában is ír. Ezen felül minél átfogóbb ismereteket próbál átadni egy-egy növénycsoportról, az aktuálisan virágzókról avagy levelükkel díszítőkről. Az ide látogatók megtekinthetik, hogy ekkora kertben milyen növénytársításokat lehet alkalmazni, mekkorára tudnak nőni az egyes növények, ha van helyük, mit lehet tenni annak érdekében, hogy egy kertben a biológiai egyensúly megvalósuljon.

A kerttől autóval 10 perc a Desedai arborétum, 30 perc az Igali gyógyfürdő.

 

Programtípusok:

Hagyományos kertlátogatások

 
 
Galéria: