Barion Pixel

Látogatható magánkertek

Keramikus kertje

Gödöllő

S. Fehér AnnaA tájkert Budapesttől 30 km-re a gödöllői dombság lösz és homok borította lankáján található. Juharos – tölgyes erdőtársulás fogja körül a minden szegletében izgalmas kétezer négyzetméteres területet, ahol az erdei állatok őzek, rókák is gyakran megfordulnak.

A tulajdonos S.Fehér Anna a Bükk hegység lábánál felnőve már gyerekként magába szívta a természet szeretetét, tiszteletét. Így számára nem volt kérdés, hogy nem díszkertet, hanem a környezetébe simuló tájkertet fog kialakítani, ahol az esztétikai élmény mellett az állatok és bogarak is otthonra találnak majd.

A terepadta lehetőségeket kihasználva (teraszok, nagy szintkülönbségek) a kert lenti, központi részébe egy önfenntartó tavat, forrást és egy kis csörgedező patakot is építettek, ahol nemcsak madarak fürdenek, de az erdei állatok is felfrissülést találnak. Az erdőből behozott odvas, mohás farönköknek köszönhetően sünök és gyíkok is tanyát vertek a kertben.                                                                                                       
A tudatosan választott növényekkel (nyári orgonák, levendulák) csoportos beültetésével pedig szebbnél szebb pillangókat sikerült becsalogatniuk.
A többnyire félárnyékos kertet növényszigetek tagolják melyek koros fák köré lettek ültetve. Ezeket a szigeteket egy szabálytalan kanyargós gyep köti össze, tartja egyben. A több ezres növényállomány nagy része félárnyéki, de sok a talajtakaró növény, cserjék, díszfák és néhol örökzöldek is megjelennek. 
A kert egyedi hangulatát csak fokozzák a keramikus tulajdonos munkái melyek sok helyen felbukkannak az ágak és növények közé rejtve. 
A csepegtető öntöző rendszernek, a sok talajtakaró növénynek és a rendszeres mulcsozásnak köszönhetően a kert mára nagy részben önfenntartóvá vált.

A kert leglátványosabb időszaka április közepétől június közepéig tart (sásliliomok, jázminbokrok, tavirózsák, somfák virágzása) illetve szeptember végétől november elejéig, amikor ezerszínben kezd el pompázni a kert (juharok, varázsperzsa fa, nyírfák, cserszömörcék, tölgylevelű hortenziák).

A kert látogatást egy látványos kerámia bemutató és műhely látogatás zárja. A résztvevők bepillantást nyernek a raku égetés csodálatos világába! A tűzből kivéve szemünk előtt születnek meg Anna madarai, amit akár meg is lehet vásárolni.

Bővebb információt kaphatsz Anna kertjéről, munkáiról, workshopjairól, tanfolyamairól, táborairól a www.keramikuskertje.hu honlapon.

Egy látogató szemével:
„Van egy kert, ahol lelassul az idő, ahol súlytalan a jelen. Egy kert, melynek zugaiban alkotó gondolat reptet agyag szárnyakat. Van egy kert, ahol valóság és álom között kanyarog az út, erdő csöndje, patak csobogása összefut. Van egy tó, mely tükröt tart a léleknek, míg szitakötőszárnyon elrepül...
Anna S. Fehér, köszönöm a kertedben töltött időt és az alkotás örömét! Vigyázat! A kert tele van kreatív energiákkal így előbb-utóbb a műhelyben találja magát az ember...”

 

Programtípusok:

Hagyományos kertlátogatások

Speciális alkalmak

 Tanfolyamok és táborok

 
 
Galéria: