Szűrés esemény típusra
Szűrés időpontra
Szűrés helyszínre
Egy kert, ahol a látogatók nemcsak megpihenhetnek, hanem minden érzékszervükkel elmerülhetnek a természetben. Tavasszal a hagymás virágok – tulipánok és nárciszok – kerülnek előtérbe, melyeket nefelejcsek, ibolyák és más évelők kísérnek a virágágyásokban.
A vezetett, kétórás séta során a vendégek a házigazdával járhatják be a kertet, útközben pihenőhelyeken állhatnak meg, majd a teraszon kávé, tea és házi finomságok mellett beszélgethetnek.
A kert megálmodója, Rákászné Sinka Erika mesél a kert kialakításáról, a kezdeti nehézségekről és a jelenlegi növénytársításokról, miközben gyakorlati tanácsokat ad ültetésről, gondozásról, metszésről és komposztálásról. A homokos talaj javítása mulcsozással és komposzttal történt, így természetközeli, madár- és rovarbarát kert jött létre.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
Hogyan működik egy vegyszer mentes, ökológiai szemléletű kert? Gyere és fedezd fel! A Pillangókertben tett kertlátogatás során betekintést nyerhetsz abba, hogyan működik egy vegyszermentes, ökológiai szemléletű kert. Nyolc különböző tematikájú kert vár felfedezésre: a Nagymama ehető kertje, ahol zöldségek, dísznövények és hagyományos évelők kapnak helyet; a modern cottage kert, amely a Piet Oudolf-féle évelőkert stílusát idézi; a prérikert szárazságkedvelő évelőkkel és díszfüvekkel; a mediterrán fűszer- és évelőkert zöldfűszerekkel és ehető virágokkal; az illat és aroma kert, ahol a levendula, a peónia, a muskotályzsálya és a damaszkuszi rózsa kerül a középpontba; a hangok kertje, amely pihenésre invitál; a gyümölcsös és őshonos sövények világa; valamint az arborétum és rózsaterasz.
A látogatás során hasznos tippeket is kaphatsz a kert megalkotójától – Hoffmann Orsolya Ágnestől – a talajjavításról, komposztálásról, vízgyűjtésről, valamint a szezonális magok gyűjtéséről.
A programot frissítők teszik teljessé, például bio szörp vagy limonádé, amelyek a kert növényeiből készülnek.

Egy kert története a túlélésről, alkalmazkodásról és újrakezdésről
Az elmúlt évek aszályai és szélsőséges időjárása miatt a kert működése alapjaiban változott: már nemcsak szépnek, hanem ellenállónak is kell lennie. A kertlátogatás ezt az átalakulási folyamatot mutatja be őszintén és gyakorlati példákon keresztül, miközben a résztvevők az aktuálisan nyíló növényeket is megismerhetik.
A látogatók nem egy kész kertet látnak, hanem egy folyamatosan alakuló rendszert. Megismerhetik a növényekkel kapcsolatos döntéseket, a talaj vízmegtartásának javítását, a mulcsozás, árnyékolás és növénytársítás szerepét, valamint a konyhakert kialakításának és a víztakarékos öntözés megoldásait.
A program során szó esik az öntözőrendszer és a szivattyú vezérlésének fejlesztéséről is. A kb. háromórás eseményt Romák Roland és Gálik Krisztián vezetik, és a közös kertbejárást kötetlen szakmai beszélgetés zárja. A program inspirációt nyújt mindazoknak, akik fenntartható, jövőálló kertben gondolkodnak.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
Látogass el Grécziné Perjési Rozália varázslatos kertjébe, ahol a természet és az ember harmóniában él együtt! Cseppecskertem egy különleges hely: itt minden megtalálható, csak egy kicsit másképp – kicsiben, mégis teljes egészében.
Egy kert, ahol a természet szépsége, a szívélyes vendéglátás és a jó beszélgetések együtt teremtik meg azt a hangulatot, ahol észrevétlenül telik el három óra… és ahol legszívesebben még maradnál. (És maradsz is.)
Itt harmóniában élnek egymással a kert lakói: állatok és növények, egyensúlyban, nyugalomban. Itt minden sarkon új ötletek születnek – mert a szükség valóban nagy úr —, és minden pillanat inspirációt rejt. Itt minden kanyarban újabb csoda vár...
Most díszmadár - madárdísz kiállítással egybekötve nyílik meg Cseppecskertem kapuja. Betekintést nyerhetsz a kerámiakészítés rejtelmeibe, és meg is vásárolhatod az egyedi alkotásokat. Találsz még varrott, gyöngyfűzött, újrahasznosított papírból készült, valamint virágkötött kézműves termékeket – és természetesen termelői mézet is.
Gyere el, és fedezd fel: egy kis kertben is lehet Édent teremteni.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
Hogyan működik egy vegyszer mentes, ökológiai szemléletű kert? Gyere és fedezd fel! A Pillangókertben tett kertlátogatás során betekintést nyerhetsz abba, hogyan működik egy vegyszermentes, ökológiai szemléletű kert. Nyolc különböző tematikájú kert vár felfedezésre: a Nagymama ehető kertje, ahol zöldségek, dísznövények és hagyományos évelők kapnak helyet; a modern cottage kert, amely a Piet Oudolf-féle évelőkert stílusát idézi; a prérikert szárazságkedvelő évelőkkel és díszfüvekkel; a mediterrán fűszer- és évelőkert zöldfűszerekkel és ehető virágokkal; az illat és aroma kert, ahol a levendula, a peónia, a muskotályzsálya és a damaszkuszi rózsa kerül a középpontba; a hangok kertje, amely pihenésre invitál; a gyümölcsös és őshonos sövények világa; valamint az arborétum és rózsaterasz.
A látogatás során hasznos tippeket is kaphatsz a kert megalkotójától – Hoffmann Orsolya Ágnestől – a talajjavításról, komposztálásról, vízgyűjtésről, valamint a szezonális magok gyűjtéséről.
A programot frissítők teszik teljessé, például bio szörp vagy limonádé, amelyek a kert növényeiből készülnek.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
A kert körülbelül ötezer négyezetméteren terül el Kisapátiban, a Szent György-hegyen, melyre a szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemző. A helyszínről tökéletes, egyedi panoráma nyílik a Balatonra, és a tanúhegyekre. A tulajdonost utazásai inspirálták a kert kialakításában, így az idelátogatók is egy "föld körüli" utazásra indulhatnak sétájuk során. Az agavék, kaktuszok a mexikói sivatagot idézik, a cédrussétány Szicíliát, a termő olívaültetvény Spanyolországot, a pálmafák pedig az Amalfi-part életérzését keltik az vendégekben. A kertben közel 700 növény található, amelyek hazánkban is télállóak, így képesek átvészelni a magyarországi éghajlatot is.
A látogatást követően a kerthez tartozó étteremben várjuk vendégeinket, egy kis tapasozásra:
Ital: 1 pohár limonádé
Előétel: 2 db hideg tapas (étlap szerint)
Főétel: 2 db meleg tapas (étlap szerint)
Az étlapról további tapaszok rendelésére is van lehetőség!
Gyere el a Zöld pagonyba május 2-án, szombaton, 10 órára! Természetesen jöhetsz egyedül is, de ha anyukáddal jössz, akkor (anyák napja alkalmából) az Ő belépője ajándék!
A kert, ahol a látogató nemcsak megpihenhet, de minden érzékszervével elmerülhet a varázslatos és tobzódó természetben.
Májusban, a kertlátogatás igazán varázslatos élmény. A kert már ontja magából a színeket, formákat, illatokat. Most tényleg minden növény a maximumot hozza ki magából. Ilyenek például a bugás lángvirágok, a haranglábak, a gyömbérgyökér, a színeváltó kutyatej, vagy a boglárka sárga virágtengere. A hagymás növények közül a késői tulipánokat már felváltják a díszhagyma lilás kékes gömbjei.
Erdei aljnövényzetként, és egyben talajtakaróként mutatkozik az erdei szamóca, a kereklevelű kapotnyak, a kaukázusi nefelejcs, mely tökéletesen biztosítja a talaj nedvességtartalmának megőrzését.
Nemcsak a lágyszárú virágok színében tobzódik a kert, hanem a különféle fák (díszcseresznye, díszalma, és szilva), cserjék (somok és bangiták) virágoznak teljes pompájukban, lombfelületükkel zöldellnek, vagy takarnak és árnyékolnak.
A két órás kerti séta során a látogatók, a házigazdával együtt, vezetett formában, körbejárhatják a kertet, megpihenhetnek a kert különböző pontjain kialakított pihenőhelyeken, majd a napsütötte teraszon lehetőség nyílik kávé, tea, valamint házi készítésű finomságok elfogyasztására is. Itt alkalom nyílik a meghitt, személyes, egyedi beszélgetésekre is.
A magas, lombhullató fák árnyékában hívogató pihenőhelyek bújnak meg a kert különböző pontjain. A hortenziákkal övezett kuckó nyugalmat kínál, a déli fekvésű teraszon gyógy- és fűszernövények illata lengi körül a látogatót, míg a mesterséges tó partján álló, deszkával borított stég a kert leghűvösebb, legüdítőbb menedéke.
A kert megálmodója, Rákászné Sinka Erika mesél a kert múltjáról (a kertkialakítás kezdeti kudarcairól és sikereiről is egyben), jelenéről (a különböző növénytársításokról, a növényszintek kialakításáról, ültetésről, növényápolásról- és gondozásról, egyszerűen) és jövőjéről (milyen ültetési tervek állnak még a hobbikertész előtt).
A kert talaja alapvetően rossz minőségű, szegény, homokos, ezért a tulajdonos nagy hangsúlyt fektetett a talaj javítására: hogyan lehet évek alatt, szorgos munkával, mulcsozással és komposzttal való borítással eredményt elérni, egészséges növényeket ápolni, természethű, madárbarát és rovarbarát kertet létrehozni.
A kötetlen beszélgetés során a látogatók hasznos tippeket kaphatnak a kertgondozás legfontosabb feladataival, témaköreivel kapcsolatban, mint a: metszés, a mulcsozás, talajtakarás, komposztálás, (cserepes) növények ültetése és azok gondozása.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
A kert körülbelül ötezer négyezetméteren terül el Kisapátiban, a Szent György-hegyen, melyre a szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemző. A helyszínről tökéletes, egyedi panoráma nyílik a Balatonra, és a tanúhegyekre. A tulajdonost utazásai inspirálták a kert kialakításában, így az idelátogatók is egy "föld körüli" utazásra indulhatnak sétájuk során. Az agavék, kaktuszok a mexikói sivatagot idézik, a cédrussétány Szicíliát, a termő olívaültetvény Spanyolországot, a pálmafák pedig az Amalfi-part életérzését keltik az vendégekben. A kertben közel 700 növény található, amelyek hazánkban is télállóak, így képesek átvészelni a magyarországi éghajlatot is.
A látogatást követően a kerthez tartozó étteremben várjuk vendégeinket, egy kis tapasozásra:
Ital: 1 pohár limonádé
Előétel: 2 db hideg tapas (étlap szerint)
Főétel: 2 db meleg tapas (étlap szerint)
Az étlapról további tapaszok rendelésére is van lehetőség!
A pázmándi kert különlegessége: egyszerre kert a tájban, és táj a kertben.
Május a csodák világa: bármerre nézünk, a zöld rengeteg árnyalatában gyönyörködhetünk. Kihajtanak az árnyékliliomok, nyílnak az íriszek, a gólyaorrgyűjtemény változatos színekben pompázik, a peóniák is szirmot bontanak, sokféle harangláb díszíti a kertet, és mindenütt virágzó bokrok adják a szépséges hátteret. Ez a néhány hét a kert békén hagyott részében virágzó kosborfélék ünnepe is: a két öreg körtefa körül évről évre szaporodik az állomány, idén már tizenegy tő vitéz kosbor bontja a szirmait, de a tavaly kihajtott apróságok, a bíboros és pettyes kosborok is virágoznak. A természet ezzel a csodával viszonozza a békét.
A két órás séta során a házigazda, Dankó Piroska a kert kialakításáról, a nyár elejét jellemző kihívásokról osztja meg a tapasztalatait a látogatókkal.

A Keramikus Kertje, a gödöllői dombság lösz és homok borította lankáján található, melyet juharos-tölgyes erdőtársulás fog közre.
S. Fehér Annáék 2000 négyzetméteres tájkertje erdő ölelésében fekszik, így számukra nem volt kérdés hogy egy olyan természetközeli kertet hozzanak létre, mely környezetébe simulva az esztétikai élmény mellett az erdei állatoknak is otthont nyújtson.
A kert lelke egy, a központi részben található önfenntartó tavacska, amibe kanyarogva tér be egy épített kispatak, ahol gyakran fürdenek az erdei madarak, és ahová az erdei állatok is gyakran betérnek inni.
A látogatás alatt sok mindent megtudunk a házigazdáktól a közel 12 méter szintkülönbségű, félárnyéki kert megtervezésének, beültetésének folyamatáról és a kertben beállt ökoszisztéma fenntartásáról.
Ezen kívül a látogathatók megtudhatják, miért is jó a Hügel-féle magaságyás. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról, és az ágyás elkészítéséről is szó lesz.
Az ide érkezők megcsodálhatnak majd egy különleges napelem-objektumot is, mely másfél év alatt készült el saját tervezésben, kivitelezésben. Az oszlopok kerámiaburkolatait a tulajdonos – Anna – készítette. Ennek az energiaberuházásnak tapasztalatait is szívesen megosztják majd a házigazdák.
A kert egyedi hangulatát csak fokozzák a keramikus munkái, melyek váratlanul bukkannak fel sok helyen az ágak és növények közé rejtve.
A program második felében egy izgalmas raku-bemutatóra is sor kerül majd, ahol Anna madarainak életre keltésébe pillanthatnak be a látogatók. De ezen kívül lesz műhelylátogatás is, ahol majd kerámiát is lehet vásárolni.
A 3 órás program végén frissítők és néhány finomság elfogyasztása közben lehetőség lesz kötetlen beszélgetésre, tapasztalatcserére.
Hogyan működik egy vegyszer mentes, ökológiai szemléletű kert? Gyere és fedezd fel! A Pillangókertben tett kertlátogatás során betekintést nyerhetsz abba, hogyan működik egy vegyszermentes, ökológiai szemléletű kert. Nyolc különböző tematikájú kert vár felfedezésre: a Nagymama ehető kertje, ahol zöldségek, dísznövények és hagyományos évelők kapnak helyet; a modern cottage kert, amely a Piet Oudolf-féle évelőkert stílusát idézi; a prérikert szárazságkedvelő évelőkkel és díszfüvekkel; a mediterrán fűszer- és évelőkert zöldfűszerekkel és ehető virágokkal; az illat és aroma kert, ahol a levendula, a peónia, a muskotályzsálya és a damaszkuszi rózsa kerül a középpontba; a hangok kertje, amely pihenésre invitál; a gyümölcsös és őshonos sövények világa; valamint az arborétum és rózsaterasz.
A látogatás során hasznos tippeket is kaphatsz a kert megalkotójától – Hoffmann Orsolya Ágnestől – a talajjavításról, komposztálásról, vízgyűjtésről, valamint a szezonális magok gyűjtéséről.
A programot frissítők teszik teljessé, például bio szörp vagy limonádé, amelyek a kert növényeiből készülnek.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
Májusban egy különleges kertlátogatásra nyílik lehetőség Sopronban Mogyorósi Rita kertjében. A mintegy 3000 négyzetméteres kertvárosi kert tárja ki kapuit az érdeklődők előtt.
A program során a házigazda vezetésével ismerhető meg, hogyan alakult ki ez a sokszínű, tudatosan felépített kert, ahol a biodiverzitás, a talajélet és az alkalmazkodó növényhasználat kap kiemelt szerepet.
A séta érinti a változatos növényágyások kialakítását, az ásás nélküli ágyások „no-dig” szemlélet gyakorlati alkalmazását, valamint a szárazságtűrő fajokból álló gyűjteményt is. Májusban már sok évelő virágzásnak indul az ágyásokban mint például haranglábak, macskamenták. A kertben rengeteg cserje és fa is telepítésre került.
Külön figyelmet kap az idén telepített Miyawaki-erdő, amely egy 100 négyzetméteres részen került kialakításra, a házigazda beszél arról, hogy milyen növények kaptak itt helyet.
A program nemcsak hasznos információkat kínál, hanem valódi kapcsolódási lehetőséget is: teret ad kötetlen beszélgetésekre, kérdésekre és inspiráló tapasztalatcserére. Mindeközben a házigazda szeretettel várja a résztvevőket frissítő, házi készítésű szörpökkel és ínycsiklandó, frissen készült süteményekkel, hogy a találkozás igazán barátságos és emlékezetes élmény legyen.
Ez egy olyan alkalom, ahol egy kert nemcsak láthatóvá, hanem érthetővé is válik.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges
A kert körülbelül ötezer négyezetméteren terül el Kisapátiban, a Szent György-hegyen, melyre a szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemző. A helyszínről tökéletes, egyedi panoráma nyílik a Balatonra, és a tanúhegyekre. A tulajdonost utazásai inspirálták a kert kialakításában, így az idelátogatók is egy "föld körüli" utazásra indulhatnak sétájuk során. Az agavék, kaktuszok a mexikói sivatagot idézik, a cédrussétány Szicíliát, a termő olívaültetvény Spanyolországot, a pálmafák pedig az Amalfi-part életérzését keltik az vendégekben. A kertben közel 700 növény található, amelyek hazánkban is télállóak, így képesek átvészelni a magyarországi éghajlatot is.
A látogatást követően a kerthez tartozó étteremben várjuk vendégeinket, egy kis tapasozásra:
Ital: 1 pohár limonádé
Előétel: 2 db hideg tapas (étlap szerint)
Főétel: 2 db meleg tapas (étlap szerint)
Az étlapról további tapaszok rendelésére is van lehetőség!
A pázmándi kert különlegessége: egyszerre kert a tájban, és táj a kertben.
Május a csodák világa: bármerre nézünk, a zöld rengeteg árnyalatában gyönyörködhetünk. Kihajtanak az árnyékliliomok, nyílnak az íriszek, a gólyaorrgyűjtemény változatos színekben pompázik, a peóniák is szirmot bontanak, sokféle harangláb díszíti a kertet, és mindenütt virágzó bokrok adják a szépséges hátteret. Ez a néhány hét a kert békén hagyott részében virágzó kosborfélék ünnepe is: a két öreg körtefa körül évről évre szaporodik az állomány, idén már tizenegy tő vitéz kosbor bontja a szirmait, de a tavaly kihajtott apróságok, a bíboros és pettyes kosborok is virágoznak. A természet ezzel a csodával viszonozza a békét.
A két órás séta során a házigazda, Dankó Piroska a kert kialakításáról, a nyár elejét jellemző kihívásokról osztja meg a tapasztalatait a látogatókkal.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.
A kert körülbelül ötezer négyezetméteren terül el Kisapátiban, a Szent György-hegyen, melyre a szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemző. A helyszínről tökéletes, egyedi panoráma nyílik a Balatonra, és a tanúhegyekre. A tulajdonost utazásai inspirálták a kert kialakításában, így az idelátogatók is egy "föld körüli" utazásra indulhatnak sétájuk során. Az agavék, kaktuszok a mexikói sivatagot idézik, a cédrussétány Szicíliát, a termő olívaültetvény Spanyolországot, a pálmafák pedig az Amalfi-part életérzését keltik az vendégekben. A kertben közel 700 növény található, amelyek hazánkban is télállóak, így képesek átvészelni a magyarországi éghajlatot is.
A látogatást követően a kerthez tartozó étteremben várjuk vendégeinket, egy kis tapasozásra:
Ital: 1 pohár limonádé
Előétel: 2 db hideg tapas (étlap szerint)
Főétel: 2 db meleg tapas (étlap szerint)
Az étlapról további tapaszok rendelésére is van lehetőség!
Hogyan hatnak ránk a színek a kertben? Miért érezzük magunkat egyes terekben nyugodtnak, máshol energikusnak vagy éppen inspiráltnak? Workshopunkon a kerttervezés egyik legizgalmasabb és legérzékenyebb témáját járjuk körül: a színek világát.
Németh Benjámin, és Szomoru Miklós segítségével, megismerjük a színek pszichológiai és téralakító hatásait, a harmonikus és merész színpárosítások lehetőségeit, valamint azt, hogyan használhatók tudatosan különböző kerttípusokban.
A gyakorlati tudást egy izgalmas kerttörténeti utazás egészíti ki: kiemelkedő magyar és külföldi kertészek, tervezők munkáin keresztül fedezzük fel, miként formálták a színekhez való viszonyunkat –hogyan alkalmazkodtak a változó klímához, a változó igényekhez, és hogyan hatnak ezek a szemléletek ma is a kertjeinkre.
A nap során közösen tervezünk egy napos fekvésű ágyást: lépésről lépésre felépítjük a színkoncepciót, átgondoljuk a növénytársításokat, majd együtt rajzolunk.