Még el sem múlt a nyár, de az ősz már itt kopogtat kertjeink kapujában.
Az ősz első hónapjában, betekintést nyerhet a látogató a természet átalakulásába.
Főváros zöldövezetében található a Zöld pagony, melyet Rákászné Sinka Erika álmodott meg és hozott létre. A kert már több helyi és országos versenyen nyert elismerést.
A nyár nagy, zöld bujasága már múlóban. A tikkasztó hőségnek és aszálynak, a hűvösebb éjszakáknak és reggeleknek köszönhetően az ősz már ízlelgeti és óvatosan mutatja a következő évszak minden szépségét.
Még nyílnak olyan nyári virágok, mint a bugás lángvirág, kerti hortenzia, melyek ugyan már elkezdték felvenni őszi levélruhájukat, de sok növény virágzásának csúcspontján van. A hortenziák különböző fajtái (bugás-, cserjés-, tölgylevelű), őszi pompájukat kezdik mutatni.
A varjúhájak és a díszfüvek most teljesednek ki igazán, ők az őszi kert remek statisztái.
A Zöld pagony őszi sztárja: a lilabogyó, mely sok kertlátogató nagy kedvence. Nevéhez hűen nemcsak szeptemberben, de egészen a fagyokig mutatja acélkék, lilás, apró bogyócskáit.
Szombat délelőtt nyitva áll a kertkapu, ahol a háziasszony, vezetett kertlátogatás során, az északi fekvésű bejárati résztől elindulva, a látogatókkal együtt körbesétálhatják a kertet a terméskővel kirakott járda mentén.
Néha elkalandoznak egy-egy pihenő hely felé (vadszőlővel befuttatott stég, hortenziás pihenő), majd a déli fekvésű teraszon megpihenve lehetőség nyílik kellemes beszélgetésre egy tea, vagy kávé és finom házi sütemény elfogyasztása mellett.
A kertlátogatás nemcsak egy vezetett séta, hanem a múlt emlékei (a kertkialakítás fontosabb fázisai), a jelen problémái (a mindennapos, az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások), hétköznapi kerti teendők (metszés, talajtakarás, talajjavítás, locsolás), a jövő reményei (hogyan és milyen módon készülhetünk fel a változásokra kertjeinkben).
A kert minden évszakban mutat látnivalót, remek kiegészítése lehet egy hétvégi túrának is. Kertlátogatás után a Merzse mocsarat, valamint a Naplás tavat érdemes megtekinteni.
A kertlátogatási programjaink szakmai jellegűek, ezért 12 évnél fiatalabb gyerekek részére nem látogathatók. 12 évnél idősebb gyermekek részére teljes árú belépő vásárlása szükséges.