A gyümölcsös Szomor településen található. 15 hektáron gazdálkodik, melyen főként csonthéjas gyümölcsök vannak túlsúlyban: kajszibarack, cseresznye, őszibarack, szilva, alma, körte, valamint különleges gyümölcsök is helyet kapnak a területen: nashi körte, naspolya, mogyoró, mandula, som, berkenye, jujuba és erdei szamóca. Művelési módszerük a hagyományos módtól a modern technológiákig terjed. A gyümölcsösben a frissen telepített egyedektől az idős, koros állományig minden korú és fejlettségű gyümölcsfa megtalálható.
2500 négyzetméteres gyűjteményes kert. Egy-egy növényfajból nagyon sok fajta és hibrid található itt meg. A kert büszkesége a csodálatos sziklakert tele kisméretű botanikai tulipánokkal, Daphnékkel, bugatölcsérekkel és hagymás/rizómás íriszekkel. Tavasztól őszig rengeteg árnyékliliom és egyéb csoda – mint például a dél-afrikai hagymások és rizómások– várnak felfedezésre ebben a szinteltolással épült változatos környezetben.
Ezer négyzetméteres kert vidéki angol “cottage-garden” stílusban. A mintegy ötezer növény felváltva virágzik tél végétől a következő tél kezdetéig. Tavasszal a többszáz hagymás növény indítja a szezont, nyár kezdetétől ősz végéig pedig az évelők veszik át a főszerepet. Ősszel a színes levelű fák és cserjék pompájában gyönyörködhetünk. A tulajdonos fontosnak tartja az organikus módon történő ápolást, ezért kifejezetten rovar-, madár- és állatbarát kerttel találkozhat az ide látogató.
A 2250 m2-es dísz- és haszonkert vidéki romantikus stílusban épült. A sík kiterjedésű talajfelületen az íves vonalvezetésű utak, sövényekkel tagolt arányos terek, virágzó cserjék és dekoratív fák által létrehozott fényes és árnyékos kertrészletek biztosítanak izgalmas élményt. A látvány középpontjában azonban a rózsák és az évelő virágok állnak, harmónikus színpalettájukkal. A virágágyások a zöldségeskertben is folytatódnak, ahol megterem a család egész éves zöldségszükséglete. A kert utolsó harmadában gondosan ápolt gyümölcsfák ontják termésüket.
Ezt a csodás kertet azoknak ajánljuk, akik szeretnek arborétumokban bóklászni, erdőkben kirándulni, szeretik a buja, de mégis rendezett zöld környezetet. A teraszok, lépcsők, kerti támfalak, utak és a sziklakert kialakításához rengeteg követ használtak fel, szinte alig van szabályos ágyás. Mindez rengeteg ötletet adhat mások számára, hogy ilyen adottságokkal is ki lehet alakítani egy hangulatos erdőkertet úgy, hogy továbbra is összhangban éljünk a természettel és az állatokkal. A kert legkülönlegesebb látnivalói a hunyorok, melyekből a kert megalkotóinak komoly gyűjteméne van. Minden évszak bővelkedik látnivalókban. Májusban a paeoniák, haranglábak, korai sásliliomok, borkórók, kutyatejek, liliomok, nagyezerjófüvek látványa a meghatározó. A nyár folyamán az árnyliliomok sokaságában és számtalan évelő növényben gyönyörködhetünk, melyek folyamatosan váltják egymást.
A kert körülbelül ötezer négyezetméteren terül el Kisapátiban, a Szent György-hegyen, melyre a szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemző. A helyszínről tökéletes, egyedi panoráma nyílik a Balatonra, és a tanúhegyekre. A tulajdonost utazásai inspirálták a kert kialakításában, így az idelátogatók is egy "föld körüli" utazásra indulhatnak sétájuk során. Az agavék, kaktuszok a mexikói sivatagot idézik, a cédrussétány Szicíliát, a termő olívaültetvény Spanyolországot, a pálmafák pedig az Amalfi-part életérzését keltik az vendégekben. A kertben közel 700 növény található, amelyek hazánkban is télállóak, így képesek átvészelni a magyarországi éghajlatot is. A látogatók megkóstolhatják a hegy vulkanikus borait és a mediterrán ihletésű tapasokat. A gasztronómia iránt is érdeklődők számára pedig egyedi menüösszeállítással készülünk, amit a kerthez tartozó étteremben fogyaszthatnak el.
A 2000 négyzetméteres tájkert a gödöllői dombság lösz és homok borította lankáján található. Juharos-tölgyes erdőtársulás fogja körül. A kert központi részébe egy önfenntartó tavat, forrást és egy kis csörgedező patakot is építettek, ahol nemcsak madarak fürdenek, de az erdei állatok is felfrissülést találnak. A többnyire félárnyékos kertet növényszigetek tagolják melyek koros fák köré lettek ültetve. A kert egyedi hangulatát csak fokozzák a keramikus tulajdonos munkái melyek sok helyen felbukkannak az ágak és növények közé rejtve.
A kert alakítása során a legfontosabb volt megőrizni a domboldal varázslatos hangulatát. Egyszerre kert a tájban, és táj a kertben. Terméskő támfalak, lépcsők, teraszok, erdei utak váltakoznak tágas füves területekkel. Lombhullató fák és örökzöldek, virágzó bokrok, évelők és hagymás növények gyűjteménye népesíti be a területet, ahol sok kisállat lel otthonra. A kertlátogatások során a szélsőséges időjárási körülmények között is megbízható „túlélő” növények bemutatása kiemelt szerepet kap.
A Körtvélyes-kert Börzsöny Dél-Keleti csücskében Vác és Verőce a Duna kanyarulatában helyezkedik el. A Dunára nézve, 10 teraszos szintből alkot egy komplex összefüggő angol kertet. A kert összeségében 126 db fának és több mint 4000 évelő növénynek ad otthont, tavasszal pedig több mint 1500 hagymás növény árrassza lágy illatát a kert minden pontján. A terep adta lehetőségeket kihasználva a kert alsó részében, a gyümölcsfák alatt bogyós növényeknek ad otthont, a kert felső, legszárazabb pontjában, pedig pár szőlőtőke gazdagítja a kertet.
A buja miniarborétum Baranya vármegyében, egy kis zsákfaluban, Óbányán, egy szűk völgyben található. Szinte az egész kert félárnyékosnak mondható, így többnyire árnyékkedvelő növények vannak. Az egyik részen egy kerti tó is helyet kapott, koi pontyokkal, tavirózsákkal, pihenővel, füves résszel, japán juharokkal, fenyőkkel, azáleákkal, hortenziákkal, magnóliákkal, páfrányokkal. A tulajdonosok szívéhez közel állnak a japánkertek és azok növényei – ez érezhető is a kert ezen részén. A sövény alatti területen is sok japán juhar és fenyő található, de ezeken kívül itt vannak a hatalmas, koros fásszárú bazsarózsák, valamint egy évelő ágyás, közel 200 különböző sásliliom, sok-sok évelővel társítva. A kerítés rózsa- és klemátiszfuttatóból áll.
Rita Kertje Sopron kertvárosi részében, az osztrák határ mellett található a Virágvölgyben. Több ívesen kialakított ágyás is látható itt, több mint ezer növénnyel beültetve. A tulajdonos a terasz oldalában egy sziklakertet is létrehozott ahol rengeteg levendula bokor, kutyatej és örökzöld kapott helyet. Rengeteg növénynek köszönhetően nagyon sok rovar pillangó, méh, szender és madár élvezi a házigazda vendégszeretetét.
Budapesttől 8 km-re a Zsámbéki-medence szívében, Pátyon, a Fenyves erdő mellett, egy igazi falusi környezetben található a Tulipánkuckó, ami egy kreatívan, ötletesen kiépített minigazdaság, ahol kikapcsolódás a kerti munka. Megálmodójának célja, hogy bemutassa a vidéki élet örömét, egy családi házas övezetben való gazdálkodást a mai elvárasoknak megfelelően, de őseink tudására támaszkodva, aki hiszi, hogy a természet rendjét csak akkor állíthatjuk vissza, ha újra tanuljuk azt a tudást, ami egy-két generációnál ugyan kimaradt, de nagyszüleink ismerték és régen a falusi környezet része volt.
Budapesten, egy kertváros szélén, található a Zöld pagony. A telek különleges, ötszögletű formája és nagysága lehetővé tette, hogy tulajdonosa több "lakótérre" ossza fel a kertet, melyeknek külön nevet adott (Hortenziás pihenő, Vadszőlős lugas, Kiserdő...) A kerttulajdonos kedvenc növényei főként a hortenziák, valamint a méhbalzsam, bugás lángvirágok, Asterek, de saját maguktól szaporodnak a vadvirágok is. A kert minden évszakban sok látványosságot és meglepetést nyújt.